The Host(A burok)-LA premier

Igen, jól látod! TE, drága ember, aki valamiféle véletlen vágy, netán birodalmi baleset folytán idefolytál eme ekcentrikus ember elméjének kínos kivetülésére!

‘A burok’ c. regény 2008.05.06-án látta meg a napvilágot publikált formában(valójában valamivel előbb), majd nem sokkal később szerény kis országunkba is megérkezett a maga gyönyörűségében… Valójában a vicces az, hogy fogalmam sincs, mikor fordították le. Az is lehet, hogy 2011-ben. Arra emlékszem, hogy még ki sem jött magyarul, amikor én már 70-edszerre olvastam kalózfordításban.:) (ami, nem mellesleg, máig jobban tetszik, mint az eredeti fordítás) Aztán megvettem angolul és csak eztán jött ki saját sokrétű nyelvünkön. (Akkorra pedig már elfogyott minden zsetonom hogy megvegyem még egyszer, de ez legyen az én gondom)

A lényeg nem is ez. A burokra(bár erre SEM emlékszem) valószínűleg rögtön megjelenése után(sőt, már lehet hogy előtte) megvették a filmes jogokat, vagy hogy mondják ezt magyarul. Most pedig, három év szörrrrnyű várakozás után – ha jól emlékszem, ugyanis mint láthatjátok igencsak szelektív memo-val rendelkezik csökkent agyszerkezetem – végre megjelent a várva várt film. Nem mellesleg a forgatás tavaly februárban kezdődött és pár hónap alatt lezajlott. Gyakorlatilag a film már vagy fél éve kész van. Ilyenkor szidja az ember a sajtót, a színészeket(akik nem tehetnek róla), a vizuális effekteket(bár nem állt szándékomban a cikk megkezdésekor sem megszemélyesítést, sem alliterációt alkalmazni, látványos bukásomat talán betudhatom eme lehengerlő hírnek, amit mindjárt CAPS LOCK alkalmazásával fogok érzékeltetni a nagyközönséggel. csak a drámaiság végett), et cetera……………..

A pontpontpontjaimmal lezavarnám a felsorolásba illő többi tagot, melyeket nem azért hagytam ki, mert hosszú lenne felsorolni őket, hanem mert nem tudok többet kitalálni. Valószínűleg az ember az egész világot szidja mikor vár egy filmre két évet, majd miután azt két hónap alatt megcsinálják, még vár rá egy évet, mert…….. na pont ezt próbáltam érzékeltetni az előző bekezdés vége táján.

Most hogy idáig eljutottunk, beváltanám az ígéretemet:

ONLY 7 DAYS LEFT TILL THE HUNGARIAN PREMIER OF THE HOST!!!!! YAAAAAY!

Amikor ideges vagyok és izgulok, nehéz kontrollálnom magam, hogy ne angolul beszéljek, bár sajnos társaságban gyakran kötnöm kell magam a bevett illem íratlan szabályaihoz. Ne üvöltsünk angolul a magyar barátaimnak, mert 1, gázos ha valaki kijavítja a nyelvtanomat és 2, mert vannak németes barátaim is 3, ráadásul az átlagnál is furábban néznének rám, mely pillantások utáni érzéseimet szintén csak angolul tudnám szavakba önteni.

Most viszont – mifene – senkivel nem beszélek, aki pedig idáig eljutna a blogbejegyzésemben – congratulations! most már elmondhatom hogy a blog nem egy vírus, csupán azon defekt áldozatává vált, melynek neve aDORKAble és hajlamos mások agysejtjeit nyirbálni. easy, a gépnek semmi baja nem lesz – az talán a fordítót is képes használni… de azért leírom még egyszer, most már magyarul, mert 1, irtó jó kimondani(leírni, egykutya) és 2, kétszer elmondani valamit egy nyelven felettébb unalmas–> mintha a kutyádnak mondogatnád órákon keresztül hogy üljön le, miközben teljesen hülyének néz. Bár ez felettébb nem ide illő hasonlat, tekintve, hogy a kutya talán nem hülyének, csak kajának néz, egy ember viszont bármilyen nyelven mondok el kétszer bármit (a CAPS LOCK billentyű lenyomása után soksok felkiáltójellel), szimplán hülyének néz – vagy értetlenül mered rám(lásd: o.o), ami még rosszabb.

MÁR CSAK 7 NAP A BUROK MAGYAR PREMIERJÉIG! YAY!->(magyarul kifejezhetetlen)

Már megint semmit nem írtam arról, ami amúgy a bejegyzés címében szerepel, de higgyétek el, fejlődőképes vagyok.

AKIT KOMOLYAN ÉRDEKEL A BUROK LOS ANGELES-i PREMIERJE, AZ INNEN OLVASSA A BEJEGYZÉST!(jóindulatom határtalan)

Tehát, tegnap(Március 19.), bár nem is olyan régen, ha azt nézzük, hogy kb. 7 óra időeltolódással kell szembenéznünk a két kontinens között, A Burok c. azonos regény alapján készült filmadaptáció nagyközönség előtt mutattatott be Los Angeles valószínűleg legmenőbb kivetítőjén. Aki képes volt emiatt fennmaradni(és higgyétek el, vagyok annyira hardcore fan, hogy képes lettem volna, csak konkrétan…elfelejtettem. talán mégsem sorolhatom magam a TOP 3-ba..) az élőben láthatta a Celebuzzon a Vörös szőnyeges(mely KÉK volt, a Burokra való tekintettel) premiert. Ám lévén hogy sokan – köztük én is – szunyáltunk e tájt, vagy dolgoztunk, egyéb kevésbé értelmes elfoglaltsággal töltöttük az időnket, voltak olyan drágák, hogy a feljebb említett honlapon és a A burok hivatalos facebook oldalán elérhetővé tették a premieren készült felvételeket nékünk is. Nehogy valakit megtévesszen a premieren készült felvétel szó: szó sincs a filmbe való betekintésről, csupán interjúk, fanok, sztárok, sikonyálás és szőnyegek tömkelegéről.

Ezen a LINKen megtaláljátok az említett videót. Ha nem nyitja meg, az azért lehet, mert nem vagytok bejelentkezve. Ebben az esetben tegyétek azt és a Burok hivatalos facebook oldalán keressetek egy bizonyos LIVE PREMIER címszó alatt lévő videót. Kb. 1 órás, de nekem sikerült az unalmas részek áttekerésével körülbelül 35 percre redukálni a dolgot. Lehet, sőt biztos, hogy vannak nálam ügyesebbek is.:) Érdemes amúgy végignézni, nagyon jók a ‘tudósítók’ és itt-ott becsúszik egy-egy jobb poén tőlük, a sztároktól és persze a rajongóktól is.

Különféle forrásokból úgy értesültem, hogy a Cinema City honlapján 1 héttel a hazai premier előtt szokták engedélyezni a rendelést, effektíve ‘felrakni’ a jegyeket online, hogy bárki rendelhessen a premierre. Ami azt jelenti, hogy vagy most éjfélkor, vagy később, de valószínűleg a holnapi nap folyamán. Persze semmi sem biztos. C’est la vie. Én mindenesetre, hibámból tanulva, most nem fogom elfelejteni ébren kivárni a várt időpontot, ez esetben éjfélt. Vagy lesz értelme, vagy nem. Mellesleg aki már előre fél, hogy nem engedik el a premierre(ezt a 14 év alatt szigorú szülős gyerekeknek mondom), az már most lehűtheti az ősöket, mert NEM lesz éjféli premier. Ha jól értesültem persze a forrásaimból. Elvileg ez neten is fent van valahol, de megspórolom magamnak az időt, hogy utánanézzek.

Ennyit A burok filmről, ha megnéztem úgyis még valószínűleg ömlengeni fogok róla pár ezer sort. 🙂 Akkor is ha borzasztó… A burok az egyik kedvenc könyvem, felőlem Denny DeVito is játszhatja az ügyeletes jópasik egyikét, csak lássam azt a világot filmvászonra víve és megoszthassam az örömöm a sok filmb*zi barátommal, aki inkább a képernyővel, mint nyomtatott lapokkal rontja belső látását.

x Dorka

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s