Szentimelankólia: Gackt és HYDE a Moon Child-ban.

Figyelem!

! Az alább írottakat egy Gackt és HYDE kedvelő egyén írta, így az általa megosztott gondolatok és tartalmak teljesen szubjektívek, ha bármily valós ténnyel egyeznek is, az csupán a véletlen műve. !

Szinte senki nem szereti a hangulatembereket. Egy pillanat alatt képesek elszomorítani, netán felidegesíteni bennünket.

Na de mi a helyzet a “hangulatfilmekkel”?

Én – személy szerint – oda vagyok értük, ha épp arra a bizonyos  -érzésre- vágyom. Azt persze nehéz előre megmondani egy filmről, hogy milyen hangulatokat fog kiváltani belőlünk. Ritkán viszont megesik, hogy a stáb annyira vérprofi – vagy épp megfelel a beteg ízlésemnek -, hogy teljesen el tudja feledtetni velem a környezetemet, pillanatnyi lélekállapotomat, csak hogy teljesen belefeledkezzek egy nem-létező, mágikus, vagy egyszerűen csak hihetően egyszerű, mégis magával ragadó világba. (Ezt még magamnak is nehezen írom körül, így nem csodálom, ha Nektek még érthetetlenebb.)

A FILM jelen esetben a Moon Child, mely képes volt rákényszeríteni, hogy egymás után többször is megnézzem és két órán keresztül sírjak ÉS nevessek rajta.(Nem sírva nevessek. Az más.)

Moon Child.

Mit várj?

Hogy gagyi-e? Egy Hollywood-hoz szokott egyénnek valószínűleg igen, de egyben ez is a komikuma, ami viccessé teszi (oh, nem csak ez, nyugi).

Sci-fi, azon belül is disztópia, yakuza, “eksön”, szerelem, tragédia, dráma, sok-sok lövöldözés, sok-sok sírás és nevetés és végül de nem utolsó sorban: vámpírok.

Ezzel most úgy érzem elég sok embert elrettentettem. 😉

Kiket várj?

Különösen ajánlom j-rock, j-pop, tajvani pop(t-pop?) fanoknak, ugyanis a főszereplőgárda többek közt a legendás Gackt-ot(Malice Mizer, YFC…), a kortalan HYDE-ot(L’arc en ciel, Vamps…) és a tajvani-amerikai énekes-színész szépfiút tehetséget, Wang Leehom-ot sorakoztatja fel.

A színészek közül megemlíteném még Taro Yamamoto-t, szeretett japán színészemet, aki hűen hozza a humor-heroldot és bár csak mellékszereppel dicsekedhet, már a film első harminc percében képes a szívünkbe férkőzni.

Mit ne várj?

Hollywoodot. (Igaz, makacsul próbálgatják az angolt – nem is egyszer – több-kevesebb sikerrel…)

Bátorítás
alias
Kinek ajánlom?

Akik nincsenek túl jóban a “Mit várj?” címszó alatt felsorolt fogalmak valamelyikével, azok ne ijedjenek meg túlságosan: Bár a vérrel koránt sincs úgy eleresztve, mint egy Tarantino film, nem egy Twilight-szindrómás műalkotás. Ha mindenképp egybe kéne vetnem valamelyik amerikai társával, az Interjú egy vámpírralt mondanám, de ezt sem túl jó szívvel, hiszen nagyon kevés az összehasonlítási alap.
A filmben megjelenő vámpír-téma amúgy teljes mértékben elhanyagolható és helyettesíthető lehetne más elemekkel, de mindenképp hozzátesz valami kis furcsaságot az így sem hétköznapi storyline-hoz.

Ellenben, akik a túl sok lövöldözéstől és akciótól félnek, biztosan kárpótolja majd őket a szereplők kapcsolata, a dráma és az imént említett “hangulat”.
Ebben a filmben minden megvan ahhoz, hogy a legcinikusabb ember is találjon benne valami neki tetszőt, még ha azt fél is beismerni.

Nem utolsó sorban pedig a Gackt és HYDE fanoknak üzenem, hogy nem fognak csalódni. Bár semmilyen romantikus elem nincs az azonos nemű főszereplőink között, bőven van hely, hogy odaképzeljük azt, a képünkbe ordító fanservice-nek köszönhetően. 😉

Kei(HYDE) & Sho(Gackt)

A történet röviden:

A közeljövőben járunk, 2014-ben(ami 2003-ban még annak számított), Mallepa városában, mely egy olvasztótégely különböző nemzetiségek – főleg tajvaniak és japánok – számára. Nagyon sok gyerek tengődik az utcákon, lopásból élve. Köztük van Shinji, öccse, Sho és barátjuk, Toshi. Egy félresikerült rablási kísérlet után menekülniük kell és végül a Sho által “befogadott” férfi, Kei menti meg őket, azáltal, hogy kiszívja a támadó vérét. Azonban a kisfiú, nem törődve a veszéllyel sétál az életunt vámpírhoz, aki apja helyett apja, később legjobb barátja lesz.

Ez körülbelül tíz perc a teljes filmből, de a többit megtudjátok, ha rászánjátok azt a majdnem 2 órát, hogy magatok döntsétek el, mi fogott meg az egészben a legjobban.

Benyomásaim:

Így kapásból nem tudok még egy filmet mondani, ami jobban – vagy legalább ennyire – el tudta velem hitetni, hogy a színészek tényleg ennyire jó barátok, később pedig, hogy olyan heves érzelmeket – legyenek azok pozitívak vagy negatívak – táplálnak egymás iránt. Emellett fontosnak tartom megemlíteni, hogy nincs még egy film, ami így el tudja hitetni az emberrel, hogy vámpírnak lenni márpedig ***. Persze, minden filmben/könyvben mondogatják és próbálnak úgy tenni, mintha komolyan is gondolnák, de a nap végén mindig azzal az érzéssel fekszünk le, hogy milyen király lenne örökké élni. A Moon Child gyökerestül irtja ki ehhez hasonló vágyainkat.

A “Holdgyermek” néha nevetséges kosztümdesignja és gyermekies ártatlansága sem töri meg a filmen átívelő üzenetek és hangulatok folyamát. Ahogy múlnak az évek, szinte elhisszük, hogy a színészek vele öregedtek, ahogy hanglejtésük és arckifejezéseik megkomolyodnak.

Soundtrack: Orenji no Taiyou

A Gackt és HYDE rajongók beteljesült álma: egy duett a két jelenségtől. A filmben többször is dúdolják vagy éneklik első pár sorát, de eredetiben csak a legvégén hallhatjuk. (Gyönyörű, amúgy…)

Szöveg:

yuugure ni kimi to mita
orenji no taiyou
nakisou na kao o shite
eien no sayonara

kirameku nami to tawamureteita mujaki na kimi no sono yokogao
hadashi de sunahama o kakenukeru kimi ga itoshii

suna ni kaita kimi no namae to kazaritsuketa kaigara wa
kata o yoseta bokura no mae de nami ni sarawareta

yuugure ni kimi to mita
orenji no taiyou
nakisou na kao o shite
eien no sayonara

aoi sora wa iki o hisomete akai yuuhi ni dakareteyuku
boku mo kimi o dakishimenagara hitomi o tojita

ikutsumono yorokobi ya kanashimi mo
kazoekirenai deai ya wakare mo
ano koro to kawarazu yasashiku miteru
orenji no taiyou

eien o yume miteta ano koro no bokura wa
itsumademo hanarezu ni dakiatte
waratteta

akireru hodo kimi o omou yo
sore dake de boku wa mitasareru
nakanai de, itsu datte aeru yo
hitomi o tojireba…

yuugure ni kimi to mita
orenji no taiyou
nakisou na kao o shite
eien no sayonara

yuugure ni kimi to mita
orenji no taiyou
nakisou na kao o shite
eien no sayonara

Angolul:

In the evening, I saw with you.
The orange sun
You looked like you were going to cry.
Eternal goodbye

The glittering waves played with your innocent profile
You are lovely as you run past me barefoot on the sandy beach

Your name written in the sand and the seashells decorating it
Are swept away by the waves in front of the two of us

In the evening, I saw with you.
The orange sun
You looked like you were going to cry.
Eternal goodbye

The blue sky whispers softly, the red sunlight embraced us
I closed my eyes as I held you as well

A great many joys or sadnesses.
Countless meetings or farewells
Just the same as back then, it’s watching kindly.
The orange sun

At that time, the two of us were dreaming about eternity
We held each other and laughed. Like we’d never part

I think of you with almost amazement
With just that I’m satisfied
Don’t cry, we’ll meet again some day
If you close your eyes…

In the evening, I saw with you.
The orange sun
You looked like you were going to cry.
Eternal goodbye

In the evening, I saw with you.
The orange sun
You looked like you were going to cry.
Eternal goodbye

 

x Dorka

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s