Angyalok és Halmai

Remélem senki nem azt a következtetést vonta le a címből, hogy akkor Halmai bizonyára egy démon. Őt leginkább egy földre szállt angyalhoz tudnám hasonlítani, de legalábbis egy földre szállt angyal definíciójának ismerőjéhez, aki eme titkot költészetén keresztül tárja elénk. Nem rágja szájba, rejtélyes marad – hiszen nem mind vagyunk érdemesek eme titokra -, de olyan világot tár elénk, melyben égi lények és emberek egyaránt helyet kapnak, melyben angyal a porszem, a könyvespolc, a kutya, a macska és angyalok vagyunk mi is mind.

Halmai Tamás, pécsi költő verseiből szeretnék megosztani veletek néhányat, melyek még nem mind jutottak át az internet szövevényes hálóján. Mielőtt azonban belekezdenék, hadd kezdjem egy rövid (ha emlékeim nem csalnak, nagyjából helyes) idézettel az alkotótól, melyet arra a kérdésre mondott, hogy számára mit jelent az “angyal”, mely oly sokszor tűnik fel alkotásaiban:

Mielőtt idejöttem, beültem kávézni a Tanár úrral. Egyszer csak elment mellettünk egy fekete, szőrös valami, ami a Tanár úr szerint kutya volt, szerintem pedig angyal.

Halmai Tamás tehát mindenben meglátja a szépet, de legalábbis arra törekszik. Szintén azon a beszélgetésen – a gimnáziumomban – ahol először találkoztam a nevével (és a költővel) mesélte, hogy hogyan lett belőle “boldogságköltő”. Sajnos saját szavaival már nem tudok élni, de megpróbálom minél tömörebben és érthetőbben kifejteni: A költő megelégelte, hogy miután az embereknek annyi ügyes-bajos vagy netán komolyabb problémájuk van, még a versek és irodalmi művek egy nagyobbik része is ezt a nyomasztó életérzést sugallja. Elhatározta tehát, hogy ő többé nem fog lehangoló témákról írni, hiszen így is épp elég bajunk van. Biztosítsanak az ő alkotásai egyfajta megállót, lelki megnyugvást a nagy rohanásban és melankóliában, ami körülvesz minket.

Nálam elérte. Íme kedvenc Halmai versem:

A szeretet kalandja

Ördögszájból angyali szó
az esettek imája
hajnali intuíció
esti esszenciája
a legszabadabb akarat
a szabadsághoz gyenge
szó nélkül szolgál szavakat
aki hallgat a csendre

az alaktalan testet ölt
az anyag árnyat formáz
tudják a halak nem a föld
felhő rejti a forrást
drágább a fény javainál
a szeretet kalandja
nélküle dadog a halál
s az élet is halandzsa

anyánk szókincse a világ
kútba suttogott mondat
idebent van az odaát
az út maradni nógat
szeráfok szilenciuma
a hang amit a szél hoz
ha elindul kilenc ima
a tizedik ér célhoz

a vak jelen jelekre vak
elemekre az elme
emlékeztesd az álmokat
az első szerelemre
beszéljen forrongó fohász
bújjon kéményből kürtbe
őrizze kápolnás faház
szökjön kagylóból fülbe

tündér a terek túlfelén
megváltott partok őre
hold jár a víz fedélzetén
megtér napos öbölbe
s mielőtt mindenek okát
a Mozgató felfedné
a világ végén a világ
visszaváltozik verssé

És néhány rövidebb-hosszabb érdekesség:

Teoréma

Ha sikerülne egyszer is, a hit
léte teljében okafogyna
átmenteni a lélek javait
egy lehetségesebb állapotba

Mégis

Az anyag az anyagtalanba
önmaga híján érkezik
mégis ő az, ki számon tartja
a lehetetlen változatait

Madár

Egy kis darabot darabnyi csőrében
viszi a fent alantját,
s szárnya alatt apró, törékeny
dobozban lapul a súlytalanság

Keringő

A csapkodó szárnyak leválnak,
és maradnak a csupasz vállak,
a repülni csontos lapockák?
a lebegni tömör homokzsák,
a test, az összenőtt üresség,
a súlyok vonta rémület-lét,
az energia áthalad csak,
ösvényt derít angyali hadnak,
ami üdvözül, az a szellem,
ami itt marad, az a testben
rejtőző lélek láthatatlan
burka, a törzsben és tagokban
alakot öltő földi áram,
hiába fényben és sugárban,
hiába mágia és álom,
a tudat átlát a határon,
inneni tükrön önmagába,
halott írást silabizálva
könyv olvas könyvet, és nem érti,
nehéz a nyelvet elbeszélni,
szent körökben kering a törvény
szabta pályán az élő örvény
szülötte, mintha könyvben, kertben
bolyongana épp önfeledten
elvegyülve sárral, sötéttel,
végre betűk és fák közt vész el?
ahol egyetlen minden, mint ő,
az a világ, az a keringő
rendszer szállni, zuhanni csábít –
megrebbenti lapockáit.

Arany

Arany, de nem a nap.
Istenirányból jön.
Nem visel koronát.
Felsége jeltelen.
Ki jön, ha senki az?
S mi lesz, ha ideér?
Ha fénye beborít?
Üdvözült szerelem
várni az eljövőt.
Belőled érkezik.

Ars poetica

         Vasadi Péternek

Botlani út, dadogni nyelv
az imádság, madárnyi fény,
Isten olvasta vers
a poklok peremén,

hol imádság a vers, színpompás
és szegényes, gyönyörű gyónás,

fekete létből
költözni fénybe,
Isten kezéből
Isten kezébe.

 

Az első vers az “A szeretet kalandja” c. kötetből származik, az utána következők pedig a “Kalligráfia” c. kötetből.

x Dorka

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s